Köszöntő

Mintegy kétezer évvel ezelőtt, Júdeában, egy pászkaünnep után, a hét első napján ^[1] asszonyok kis csoportja készült meglátogatni egy sziklába vájt sírt ^[2]. A sírban szeretett mesterük, a názáreti Jézus holtteste feküdt, neki szerették volna megadni a végtisztességet, zsidó szokás szerint. Jézus tanítványai szerint „próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt”, sőt, úgy látták, ő a próféták által megígért Messiás, azaz Felkent, Isten Fia ^[3][4]. A zsidó Nagytanács előtti tárgyalásán Ő maga is megerősítette ezt, azonban a nép vezetői ezt az állítást – Jézus minden rendkívüli tette, csodái és tanítása ellenére – istenkáromlásnak tekintették, és Jézust átadták a megszálló rómaiaknak halálos ítéletre. A helytartó, Pilátus, jobb meggyőződése ellenére elrendelte a keresztre feszítést ^[5]. A kivégzést és a temetést sietve kellett végrehajtani, mert a pászkaünnepen a test nem maradhatott a fán.

Amikor az asszonyok a pászkaünnepet követően odaértek a sírhoz, a sír üres volt ^[6][7][8][9]. Az asszonyok a sírnál két fénylő ruhába öltözött férfivel találkoztak akik úgy tájékoztatták őket, hogy a megfeszített Jézus nincs ott, mert feltámadt, amint előre megmondta. Később az asszonyok személyesen is találkoztak vele. Reményvesztett tanítványai először nehezen hitték el az örömteli tényt. Jézus azonban többször személyesen is megjelent nekik, és sok mindenre tanította is őket mintegy negyven napon át. Ezután felment az Atyához a mennybe, ahogy ezt is előre megígérte ^[10]. Kijelentette azonban, hogy bár láthatatlanul, de mindig velük lesz ^[11], egészen a világkorszak végéig.
Ezekről az eseményekről a négy evangélium lényegében egybehangzóan tudósít, szemtanúkra hivatkozva.

Évekkel később Pál apostol, a rabbi, aki Jézus követőinek üldözőjéből lett Jézus tanítványa és követe, így írt erről a korinthusi gyülekezetnek: „Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak ^[12], majd a tizenkettőnek.

Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is.” ^[13] Amikor tehát Pál ezt a levelet írta, a szemtanúk jelentős része még élt. Nincs okunk kételkedni abban, hogy a keresztyének ^[14], így a tanítványok és Pál is sokat szenvedtek, és közülük többen életüket adták azért, mert nem voltak hajlandók feladni hitüket a feltámadt Krisztusban. Vannak, akik készek akár életüket adni azért, amit igaznak hisznek, de nehezen hihető, hogy valaki kész legyen szenvedni vagy akár meghalni egy olyan állításért, amiről tudja, hogy nem igaz.
Jézus Krisztus halála és feltámadása tehát tanúk által igazolt tény. Aki hisz Benne, annak személyes valósággá válik, és életét Isten hatalma átformálja. Ő, aki bűntelen volt, „halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért” ^[15], vagyis szeretetéből és ingyen kegyelméből magára vette bűneinket, hogy elhárítsa a bennünk levő, Istennel való közösségünk útjában álló leküzdhetetlen akadályt. Ezt az ajándékot elfogadva, a Benne való hit által igazak lehetünk Isten előtt, és helyreáll a közösségünk Vele, aki teremtőnk és Atyánk. A tizenkét tanítvány egyike, Péter apostol írja a Krisztusban hívőknek: „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.” ^[16] Az Ő halálának és feltámadásának, ennek a rendkívüli, egyszeri eseménynek, tehát személyes következménye van. Tény, hogy Isten kegyelmére, bűneink megbocsátására és elengedésére szorulunk. Az Ige világossá teszi, hogy a Fiúisten halálával és feltámadásával minden adósságunkat elrendezte Isten felé. Ha Isten maga megbocsátott, lelkiismeretünk megtisztulhat. Csak rajtunk múlik, hogy hiszünk-e a feltámadott Jézusban, és elfogadjuk-e ezt az új és halhatatlan életet, ami a Vele való közösséget jelenti.

Ugyanakkor világossá válik, hogy a Fiú, Jézus Krisztus személyében Isten maga keresett és keres minket ^[17]. Így halála és feltámadása Istenről magáról is beszél; egy olyan Istenről, aki gyűlöli a bűnt és kíméletlenül leszámol a Gonosszal, de szereti és megmenti a bűnöst, aki jó és tökéletes, de számít a legnyomorultabb, leghitványabb emberek megtérésére is és fiaivá kívánja fogadni őket. Istenről beszél, aki megteremtette a világot, és törődik teremtményeivel, még ha azok hűtlenek is ^[18], Istenről, aki szereti az ellenségeit, szeret minden embert, ezért elvégezte értük megváltó, a bűnből és halálból megszabadító munkáját, hogy aki hisz Jézus Krisztusban, „el ne vesszen, hanem örök élete legyen” ^[19], Istenről, akinek a gondolatai mérhetetlenül magasabbak a miénknél, de közben számon tartja a verebeket és fejünk hajszálait is.
„A Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. … Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel!” ^[20]

Mi, akik részt veszünk a honlap készítésében és a Könyvsátor Alapítvány munkájában, kívánjuk, hogy Urunk munkái végbemehessenek mindannyiunk életében.

1. A mózesi törvény szerint az első zsenge ünnepe volt aznap

2. Máté evangéliuma, 28. rész, 1. vers

3. Máté evangéliuma, 16. rész, 16. vers

4. János evangéliuma, 11. rész, 27. vers

5. Lukács evangéliuma, 24. rész, 19. vers

6. Máté evangéliuma, 28. rész, 5-10. versek

7. Márk evangéliuma, 16. rész, 5-7. versek

8. Lukács evangéliuma, 24. rész, 2-7. versek

9. János evangéliuma, 20. rész, 1-2. és 11-13. versek

10. Lukács evangéliuma, 24. rész, 51. vers

11. Máté evangéliuma, 28. rész, 20. vers

12. Azaz Péternek; a Kéfás arámul, a Petrosz görögül jelent „követ”, „kősziklából való”-t. (https://www.blueletterbible.org/lexicon/g2786/kjv/tr/0-1/)

13. Pál 1. levele a Korinthusiakhoz, 15. rész, 3-8. versek

14. Azaz a Krisztus követői

15. Pál apostol levele a Rómaiakhoz, 4. rész, 25. vers

16. Péter apostol levele, 2. rész, 24-25. versek

17. Az Ószövetségben Ézsaiás (Izaija) próféta ezt így fejezi ki egy, a Messiásról szóló próféciájában: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” Ézsaiás próféta könyve, 9. rész, 6. vers.

18. Ahogy Lukács evangélista idézi: „Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!" Lukács evangéliuma, 12. rész, 7. vers

19. János evangéliuma 3. rész, 16. vers

20. Pál 2. levele a Korinthusiakhoz, 5. rész, 14-20. versek