Ige, Történelem és Izráel

Miért különleges Izráel? E nép kiválasztásának oka egyszerű: A mindenható Isten szuverén döntése. Persze ennél többet is megtudhatunk az írásokból: „Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt” [1] és „Isten barátjának neveztetett” [2]. Az ő utódja – Jákob, vagyis Izráel révén – Jézus Krisztus, aki az egész világ megváltójává lett, de népe és szülőföldje Izráel maradt. Ez a kicsiny földdarab három kontinens és az ókori hatalmak gyújtópontjában helyezkedik el, a történelem legnagyobb kérdései itt dőltek el évezredekkel ezelőtt, és az emberiség története itt közeledik a végkifejletéhez napjainkban is…

Egy nép, amely négyezer éve mindent (mégis) túlél

Történelmi tény, hogy Jézus Izráel földjén élt, szolgált és ott halt meg. Első tanítványai kivétel nélkül zsidók voltak: mennyei Atyja elsőként hozzájuk küldte el őt, ők pedig engedtek a parancsnak, és a Fiú feltámadása után hirdették „az Ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között Jeruzsálemtől kezdve.”[3]

Ez a nemzet és ez a föld mindig is különleges volt, és ma talán még inkább így van ez, mint ezelőtt bármikor. Egyáltalán nem mindegy, ki hogyan gondol Izráelre.

Ábrahámtól Dánielig

Ez a “megtérés és bűnbocsánat”, amelyet hirdetni kell minden nép között, tulajdonképpen a zsidó Messiás áldása a népek számára. Ezt az áldást Isten már előre megígérte Ábrahámnak, amikor elhívta Háránból:

Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat.Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. (Mózes első könyve 12. rész 3. vers)

Ábrahám elment az ígéret földjére, ahogy az Úr mondta neki. Majd később, mikor már sok mindenen túl volt, hitében nem vallott szégyent, hanem fiát, az ígéret örökösét, Izsákot is odaszánta, és kész lett volna közösséget vállalni az Atyával fia feláldozásában is. Ekkor a következő ígéretet kapta, ami már közvetlen utalás a Messiásra:

Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint az ég csillagai, vagy mint a homokszemek a tenger partján. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra. (Mózes első könyve 22. rész 16-18. versek)

Figyeljük meg, hogy itt mennyivel tovább jut az áldás ígérete, konkrétan egy Valakiről beszél: „a te utódod által…”[4].

Az Írás később többször is megismétli a népek számára Ábrahámról és unokájáról, Jákobról mondottakat: „Áldott, aki téged áld, átkozott, aki téged átkoz!”[5]. Izráel népének története nem mondható sikertörténetnek, soha nem voltak világbirodalom, ellenben számos birodalom uralkodott rajtuk, már az ókorban, Egyiptomtól kezdve, Babilonon át, a Méd-Perzsa Birodalomig, végül pedig a görögök és a rómaiak is. Sokszor szorongatták, üldözték őket és nem egyszer kerültek a teljes kiirtás szélére, egy dolog azonban bizonyos: ők valahogy mégis mindig megmenekültek, aki pedig rosszul bánt velük, az átkot vett magára, és sok esetben el is pusztult, kiirtásra került.

Elsőként Egyiptom királya, a fáraó (időszámításunk előtt 15. században) tett kísérletet Izráel kiirtására, ami akkor még alig volt népnek mondható. Sőt, épp ennek az ellenséges indulatú uralkodónak a „politikája” mozdította előre a héber juhpásztor családok nemzetté válását.[6] Mindeközben Egyiptom országa, a mezők termésétől kezdve az állatokon át, az elsőszülöttekig és a hadseregig nagy pusztuláson ment keresztül, míg Izráel végül kivonult közülük.

Négyszáz év egyiptomi nyomorgatást[7] követően negyvenéves vándorlás, majd honfoglalás következett; a következő időszakot számtalan kisebb-nagyobb bukás, majd szabadítás jellemezte: Isten Mózes után további bírákat küldött népe megmentésére ellenségeik kezéből, s hogy szívüket magához vonja. Majd egy rátermett királyt választottak maguknak, de nem boldogultak, helyette Isten egy maga szíve szerint való férfit talált[8] nekik: Dávidot, aki 40 évig uralkodott Izráelen, sőt szeretettel pásztorolta őket. Az ő fia, Salamon épített házat Isten tiszteletére, 480 évvel az Exodus, vagyis az Egyiptomból való kivonulás után[9] (i. e. 10. század). Az emberi természetből kifolyólag ismét bukás következett, Salamon eltávolodott Istentől, s fia idejében két részre szakadt Izráel országa, majd különböző királyok ültek Júda és Izráel (az északi 10 törzs) trónjára.

A következő évszázadokban lassan, de mint láthatjuk, biztosan közelítettek az Isten előre kilátásba helyezett ítélete felé: néhány üdítő kivételtől eltekintve Júda és Izráel királyai egyre távolabb kormányozták magukat és népüket Uruktól, ezzel egyre nagyobb veszélybe sodródva. Előbb Izráel, az északi törzsek állami léte szűnt meg, miután Asszíria leigázta és fogságba vitte őket, majd Júda ideje is betelt, i.e 587 körül[10]: Nebukadneccar, Babilónia királya elfoglalta Jeruzsálemet, lerombolta a várost, a templomot, és fogságba vitte a megmaradt nép nagy részét. Ebben az időben szorult vissza Egyiptom nagyhatalmi pozíciójából és az Újbabiloni Birodalom vette át vezető szerepét a térségben.

Ez az idő Isten különleges szolgája, Dániel ideje volt. Nemesi származású, talán királyi vérből való ifjúként került Babilonba társaival együtt és a zsidó identitáshoz való ragaszkodásuk, vagyis az Istenük iránti hűség ellenére igen magasra kerültek. Bölcsességük messze meghaladta kortársaikét[11] és amikor a babiloni bölcsekkel együtt életveszélyes helyzetbe kerültek, Dániel kijelentést kapott Nebukadneccar álmáról és annak magyarázatáról, s ezáltal megmenekültek. Ezzel megkezdődött Dániel világtörténelemről szóló látomásainak és prófétai kijelentéseinek sora, valamint Isten harca Nebukadneccar szívéért, hogy meggyőzze az aranyfejként ábrázolt, nemes uralkodót.[12]

Dánieltől Jézus Krisztusig

Nebukadneccar álmának magyarázatában Dániel horizontját Isten kiterjesztette a babiloni birodalomtól kezdve a méd-perzsa, és macedón világbirodalmakon keresztül egészen a római hegemónia késői időszakáig. Az emberek királyságait egy rettenetes, nagy szobor részeiként mutatta meg, melyeket végül összetör és eltöröl a menny Istene, és támaszt „egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át”.[13]

Később Dániel sokkal részletesebb kijelentéseket is kapott az ő korát követő évszázadokról, királyokról, hadjáratokról, azok sikereiről és bukásairól[14]. Ami mégis fontosabb a számunkra, az a Dániel 9. fejezetében ismertetett 70 évhétről szóló prófécia: Miután Dániel felismerte, hogy az elmulasztott nyugalomévek[15] – illetve a számtalan egyéb törvényszegés és hűtlenség – következményeként rótta ki rájuk Isten a 70 éves fogságot, melynek feltehetően éppen a vége felé jártak, megalázta magát, és felelősséget vállalt. Népe, annak vezetői és elődei nevében őszinte bűnbánatot tartott az Úr előtt. Isten meghallgatta Dánielt, sőt már a bűnbánó szavak előtt, könyörgése kezdetén kijelentés hangzott el a kedvesnek talált férfiú számára, így a mennyben különleges esemény indult: Izráel addigi történelmének legsötétebb időszakában Isten megerősítette ígéretét a Messiás[16], az „Utód” eljövetelére vonatkozóan. Továbbá ígéretet tett arra nézve, hogy véget ér a gonoszság, és el fog jönni az örök igazság.[17] Mindez időszámításunk és egyben Krisztus születése előtt több mint 400 évvel történt! Mit tudunk meg tehát ebből a Gábriel angyal által adott kijelentésből?

  1. Összesen hetven hétnek, azaz 70-szer 7 évnek kell eltelnie Jeruzsálem felett a teljes szabadulásig, az örök igazság (vagy más szóval az ezeréves királyság) eljöveteléig.
  2. 7 hét és 62 hét telik el a Jeruzsálem újjáépítésére vonatkozó rendelet[18] és a Messiás kiirtása között. Azaz 483 év következik a rendelettől, aminek az elején újjáépül Jeruzsálem és a végén eljön a Messiás: Őt viszont elutasítják, és ismét elpusztul Jeruzsálem városa.
  3. Az utolsó, 70. évhét különválik az előzőektől: egy békeszövetség megerősítése jelzi a kezdetét, amit viszont három és fél év után az áldozatok beszüntetése, újabb pusztítás és utálatosságok szakítanak félbe. De már ekkor elhatároztatott Istennél az ítélet a pusztító felett és így jön el az Ő királysága.

Napjainkra a dánieli próféciák jelentős része már beteljesedett: Nebukadneccar uralmának felfüggesztését és helyreállítását Biblián kívüli források is megerősítik, az emberek királyságainak szobra jól beazonosítható birodalmakról szól, és a 69 évhét történései is mind valós történelmi események. Ezen időszak végén a Messiást, Jézus (Jéshua) személyében, a megfelelő időben küldte el Mennyei Atyánk erre a földre. Eljövetelét szintén Gábriel angyal által közvetített kijelentések előzték meg, melyeket Zakariásnak (Bemerítő János apjának) és Máriának (Jézus anyjának) adott, a hetven évhétről szóló kijelentés közvetlen folytatásaként. Jézus (Jéshua) életéről és szolgálatáról, valamint haláláról és feltámadásáról jól dokumentált és történelmileg is hiteles beszámolókat olvashatunk a négy evangéliumban.

Az Eklézsia[19] 2000 éve

A Messiás elutasításával, Izráel népe ideiglenesen levágatott az olajfáról[20] és az Eklézsia 2000 éve következett – egy rejtett korszak ékelődött be a 69. és a 70. évhét közé, amely nem szerepelt a próféciákban, és nem tudhatott róla előre az emberek közül senki.

Jézus Krisztustól viszont további próféciákat, az idők végével kapcsolatos eligazító és figyelmeztető üzeneteket kaptak tanítványai[21]. Ezekben említi a heródesi templom lerombolását (ami i.sz. 70-ben meg is történt), majd szól megtévesztő, hamis messiásokról, nagy háborúk zajáról, természeti csapásokról: olyan eseményekről, amelyek az elmúlt évezredekben kisebb-nagyobb mértékben, és egyre növekvő intenzitással, több esetben is előfordultak. Lassan talán ott tartunk, amit „a vajúdás kínjainak kezdete”-ként jellemez Jézus. Ezután beszél a „nagy nyomorúság” -ról és arról, hogy be fog telni a pogányok ideje (az Eklézsia 2000 éve) és ezzel együtt véget ér a pogányok tapodása Jeruzsálemben. Egy határozott és egyértelmű jel azonban mindenképpen fokozott készenlétet követel az Eklézsiától, mivel közeledik világkorszakunk vége, a 70. évhét: ez pedig a fügefa példáján látható.

A fügefa ugyanis Izráelt, annak állami létét jelképezi már az ószövetségi prófétáktól kezdve[22]. Jézus megátkozott egy fügefát[23] annak gyümölcstelensége miatt, ami aztán ki is száradt. Mit is mond tehát ezután nem sokkal a fügefáról?

"Okuljatok a fügefa példáján: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor mindezt látjátok, vegyétek észre, hogy közel van ő, az ajtó előtt. Bizony, mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem történik.” (Máté evangéliuma 24. rész 32-34. versek)

1948-ban Izráel államának újra alapításával, 2 évezredes pusztaság és szárazság után Izráel fügefája újra zsendülni kezdett és levelet hajtott, így észre kell vennünk, hogy „közel van ő”, az Urunk, és minden reménységünk szerint nem múlik el a ‘48-ban indult nemzedék, amíg a dánieli és az evangéliumok szerinti kijelentések be nem teljesednek.

Istennek ez a munkája Izráel helyreállításában és felvirágoztatásában a mai világban sokak számára megbotránkoztató, ellenszenves, sőt, több mint 75 éve, egyre többen mindent megtesznek azért, hogy ezt a fügefát elnyomják, kiszárítsák és kiirtsák. A 20. századi háborúk jelentős része ezért a kis földdarabért folyt: akár a szomszédos országok részéről, az utóbbi évtizedekben pedig – miután ezek számos konvencionális háborúban szenvedtek súlyos vereséget – terrorszervezetek részéről érték támadások az újjáalakult zsidó államot. Nem lehet nem észrevenni azt a gyilkos indulathullámot, ami 2023 októbere óta újabb, minden eddiginél nagyobb lendületet vett az úgynevezett „nyugati főáramú médiában” Izráellel szemben: ideológiai háborút is hirdettek Isten választott népe ellen.

Mindeközben Izráelen belül lassan elindul a gyümölcsérés: Egyre többen ismerik fel Jézusban a Messiást, számos helyen gyülekezetek alakulnak, az evangéliumot pedig világosan hirdetik az országban. Ez a munka is sokszor ütközik sátáni ellenállásba: vallási radikálisok fizikailag szorongatják az evangélium hirdetőit, s jogi úton is próbálják ellehetetleníteni őket.

Nem tudják, hogy Izráel Istenével, a királyok Királyával állnak szemben, pedig minden zsidógyűlölet, és az evangélium elleni indulatok végső soron a Sátán munkái a mindenható Istennel és Fiával, Jézus Krisztussal (Yeshua HaMashiach) szemben.

Ez a harc azonban nem zárulhat másképp, mint Jézus Krisztus végső győzelmével, aki gondoskodott róla, hogy az ígéretek és kijelentések Ábrahámtól kezdve Dánielen át egészen az ő személyes megváltó haláláig és feltámadásáig beteljesedjenek. Ő már a kereszten győzött[24] és „nem múlik el ez a nemzedék”[25] amíg nyilvánvalóvá nem teszi hatalmát mindenek felett.


1. Rómaiakhoz írt levél 4. rész 9. vers; Jakab levele 2. rész 23. vers

2. Jakab levele 2. rész 23. vers

3. Lukács evangéliuma 24. rész 47. vers

4. Ezt az ígéretet Isten megismételte Izsák (Mózes első könyve 26. rész 4. vers) és Jákob (Mózes első könyve 28. rész 14. vers) számára is

5. Mózes első könyve 27. rész 29. vers; Mózes negyedik könyve 24. rész 9. vers

6. Rómaiakhoz írt levél 8. rész 28. vers

7. Mózes első könyve 15. rész 13. vers

8. Apostolok cselekedeteinek könyve 13. rész 22. vers

9. Királyok első könyve 6. rész 1. vers

10. A Királyok második könyve 25. rész 8-12. versek szerint Nebukadneccar uralkodásának 19. évében rombolták le Jeruzsálemet, ami történelmi feltételezések szerint időszámításunk előtt 587 volt.

11. Dániel könyve 1. rész 20. vers

12. Dániel könyve 2. rész 36-38. versek

13. Dániel könyve 2. rész 44. vers

14. Lásd: Dániel könyve 8. és 11. részekben

15. Krónikák 2. könyve 36. rész 20-21. versek; Mózes 3. könyve 25. rész 4. vers és 26. rész 34. vers

16. Héberül מָשִׁיחַ (Māšîaḥ), magyarul: Messiás. Görögül Χριστός (Khristós), magyarul: Krisztus. Jelentése: Felkent. Ábrahám és Dávid utódja, aki által áldást nyer a föld valamennyi népe.

17. Dániel könyve 9. rész 23-27. versek: „A te esedezésed kezdetén egy szózat támadt, és én eljöttem, hogy megjelentsem; mert te kedves vagy: vedd eszedbe azért a szózatot, és értsd meg a látomást! Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente. Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és Újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben. A hatvankét hét múlva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás. És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, a míg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad.”

18. Feltehetően Artashasztá (esetleg Círus) király rendelete teljesítette be a prófécia ezen részét. Lásd: Ezsdrás könyve 7. rész 12-27. versek; Nehémiás könyve 2. rész 7-8. versek vagy Krónikák 2. könyve 36. rész 22-23. versek

19. Az újjászületett hívő keresztyének Gyülekezete

20. De mindig volt maradék, Izráelből egy kis rész, akik hűségesek voltak Istenükhöz, akik Jézust is felismerték Messiásként!

21. Lásd: Máté evangéliuma 24. részben; Márk evangéliuma 13. részben; Lukács evangéliuma 21. részben

22. Lásd: Ézsaiás könyve 28. rész 3-4. versek; Jeremiás könyve 24. rész 5-8. versek; Hóseás könyve 9. rész 10. vers; Mikeás könyve 7. rész 1-2. versek; Lukács evangéliuma 13. rész 6-9. versek

23. Máté evangéliuma 21. rész 19. vers; Márk evangéliuma 11. rész 12-14. versek

24. Jób könyve 26. rész 12-13. versek: „Erejével lecsillapította a tengert, értelmével szétzúzta a szörnyeteget. Leheletétől kiderült az ég, amikor kezével átdöfte a menekülő kígyót.”
Márk evangéliuma 15. rész 33-37. versek

25. Máté evangéliuma 24. rész 34. vers; Márk evangéliuma 13. rész 30. vers; Lukács evangéliuma 21. rész 32. vers